Home

„EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK, ÉS ÚGY TÖLTSÉTEK BE A KRISZTUS TÖRVÉNYÉT”

(GAL 6.2)

KÖSZÖNTŐ

„ne szóval szeressünk… hanem cselekedettel és valóságosan."

(1Jn 3:18)

A Magyar Pünkösdi Egyház intézményeként célunk olyan emberi kapcsolatok, közösségek megépítése, mely segítő kezet nyújt az elesetteknek, támaszt a megfáradtaknak és reménységet az elkeseredetteknek.
Egyik legnagyobb szívügyünk, hogy segítsük a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek felemelkedését, esélyegyenlőségét.
Kollégáink nap, mint nap segítséget nyújtanak a helyi közösségekben, legjobb tudásuk szerint keresik a megoldást az adott társadalmi környezetben jelentkező szociális problémákra.

"Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk." 1 Korintusiaknak 10,17

Ebben a szellemiségben működünk, hiszünk és segítünk!

"A szeretet a szíved megújulása."
Luther Márton

"A jó ember jó kincséből jót hoz elő."
Máté 12,35

"Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad."
1 János 4,16

INTÉZMÉNYEIK

HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

5668 Nagybánhegyes, Kossuth u. 33

Fogyatékosok és idős személyek nappali ellátása

Ellátási terület: Gyulai, Békéscsabai, Orosházi, Mezőkovácsházi járások

HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

5744 Kevermes, Toldi u. 3-3

Fogyatékos személyek nappali ellátása

Ellátási terület: Gyulai, Békéscsabai, Orosházi, Mezőkovácsházi járások

SZOLGÁLTATÓ CENTRUM

6721 Szeged, Zárda u. 7.

Házi segítségnyújtás

Ellátási terület: Szegedi, Hódmezővásárhelyi, Orosházai, Mezőkovácsházai járások

TÁMASZ HÁZ

5744 Kevermes, Jókai út 71.

Pszichiátriai betegek bentlakásos otthona

Ellátási terület: Magyarország

Útmutatóul

„Istenem, Te magad vagy a szeretet. Aki ismeri a szeretetet, Ismer Téged. A szeretetről pedig csak az tudhat valamit, Aki gyakorolja is.”

Szent Ambrus imája

Szociális ellátásaink

Házi segítségnyújtás
Biztosítjuk a gondozásra szoruló embereknek az egyéni igényeikre alapozott ellátás nyújtását saját környezetükben.
Bentlakásos otthon
Krónikus pszichiátriai betegséggel küzdő személyeknek komplex ellátása, szakképzett gondozókkal otthonunkban.
Idős és fogyatékos személyek nappali ellátása
Saját szükségleteikre alapozott, egyéni fejlesztő programokra épülő foglalkozásokat, társas együttléteket valamint a szabadidő kellemes, hasznos eltöltését biztosítjuk az ellátást igénybe vevők részére.

Adományvonal

"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." Jakab 1,17

A Közösségi Misszió nagyon fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű családoknak segítsen. Ehhez várunk tartós élelmiszereket, tanszereket, ruhákat, játékokat, stb. Támogatást adhatnak bankszámlánkra történő utalással, a "megjegyzés" rovatban feltüntetve: céladomány (cél megnevezése), illetve tárgyadományokat küldhetnek rászorulóink részére, melyeket az alábbi címeken található Humán Szolgáltató Központjainkban adhatnak le rendezett csomagolásban.

    KÖZÖSSÉGI MISSZIÓ
Székhelye: 5600 Békéscsaba, Luther u. 20. fszt. 2.
Telefon/Fax: +36-66/633-011
Email: info@kozossegimisszio.com
Adószám: 18205994-2-04
Bankszámlaszám: OTP Bank 11733003-20129790